Zaklatott vonatút Tirolékhoz

Nohát. Ma délelőtt vonatra ültünk Gordonnal és Gézával, mert elutazunk Tirolhoz. Már itt vagyunk Tiroléknál, Gordon szobájából írok, elhoztam a laptopomat. Az emberek nehezen viselik egy ruhás egér és egy beszélő, szemüveges tyúk látványát, ezért több cselhez is folyamodtunk. Gordon szerzett nekem egy kalitkát, és a szemüvegemet a kis nyakbatokjával a saját csomagjai közé pakolta, így elég homályosan láttam. Nem is volt baj, mert azt terveztem, hogy végigalszom az utat, úgysem lehet se kötni, se olvasni, se beszélgetni. Én naiv! Géza bevállalta, hogy szintén Gordon egyik táskájában húzza meg magát, hozott magával walkmant, majd azt fogja cincogtatni, maga helyett. De persze a lelkére lett kötve, hogy ne legyen hangos. Sajnos egy olyan kupéba kerültünk, ahol egy egyszerű asszonyság terebélyesedett a bűn rossz fiacskávájal, aki próbált a botjával birizgálni, míg Gordon, és nem az ostoba anyja, rá nem szólt. Majd folyton bámult a gyerek, szerintem valahogy érezte, hogy nem vagyok átlagos baromfi. Azzal szórakozott, hogy szotyolázott, és a héját próbálta pont a fejemre köpni. Gordon többször rendre intette, és az anyjának is szólt, de nem nagyon fogták fel. - Miiit, hisz ez csak egy ostoba tyúk! - mondta a némber nevetve, erre Gordon annyit válaszolt, hogy - Igen, de az én tyúkom, így maga nem bánthatja. Ráadásul imádom a szotyolát, úgyhogy különösen rosszul érintett a kis pulykatojásképű neveletlensége.
Amikor a kölyök kiment pisilni, láttam, hogy az anyja elaludt. Ekkor Géza a táskából próbált velem kontaktust teremteni. - Derill! - hallottam. Igyekeztem inteni a szárnyammal, hogy ez nem annyira jó ötlet, mert ha a gyerek észreveszi, lesz nekünk nemulass. Ezt az idióta embergyereket senki sem fékezi meg.
Még folytatom, most muszáj elintéznem valamit.