Drága
Olvasóim,
sok magleves
folyt le a begyemben, mióta utoljára tiszteletemet tettem itten nálatok.
Ami azt
illeti, változott is egy s más az én tyúkéletemben, ami egyre kevésbé egyszerű,
hovatovább inkább bonyolult kezd lenni. Bár minden nézőpont kérdése…
A legnagyobb
esemény, melyre bizonyára kíváncsiak vagytok, hogy immár kapcsolatban lévő
baromfi vagyok, az is igaz ugyan, hogy e kapcsolat, hogyismondjam, laza. Szóval
van egy kakasféle a környezetemben, nade azért ez sem volt egyszerű történet.
Tudjátok
bizonyára, hogy nem kedvelem Gordon barátnőit. A többes szám nem párhuzamos
viszonyokra vonatkozik, legalábbis tudomásom szerint. Szóval mióta Gordonnal
osztom meg a kertjét, és nyilván korábban is, Derillszámításunk előtt, hozott
ide nőneműeket. Gordon azt állítja erről, hogy társat keres, amit én cseppet
sem egyszerűsítek. Sőt. Mondja ő.
Én meg erre
azt mondom, hogy kellett neki intelligens baromfi. Velem ez jár, na!
Mert akárkit
hozott ide, mindegyiket borzasztónak találtam. Képtelenek voltak velem
normálisan kommunikálni. Volt, aki gügyögni kezdett, mint egy kisbabához:
„Utyuli-mutyuli, szia tyúkocska, mutasd, milyen szépen tudsz beszélni
ikszipszilon néninek.” - Na ettől hányok.
Volt, aki
próbált laza és haverkodó lenni: „Szia Derill! Hogy vagy, mi újság? Van kedved
sétálni egyet a kertben?”- Veled? Soha!!!
„Derill,
megmutatod a házadat?”- Ez a kíváncsi típus. - „És amúgy tojtál
már ma?” - Közöd?!!!!
Vagy ezen
stílusok keveredtek egymással: a lényeg, hogy rosszabbnál rosszabb pillanatok,
kínos hallgatások váltakoztak egy-egy nőszemély megjelenésekor. Az volt a
legjobb, ha otthon se voltam. De sajnos Gordon fontosnak tartotta, hogy
bemutasson, és elfogadtasson aktuális jelöltjével. Én kevésbé. Tudtam, hogy az
lesz az utolsó nap itteni életemben, amikor egy nő ide végleg becuccol.
Biztosan
önző vagyok, de én bizony fúrtam az összeset. Géza mondta egyszer nevetgélve:
„Apám, hozzád képest egy blekendekker kismiska!”
Szóval én
ilyenkor tüntetően benyitogattam a szobába, ahol Gordon a nővel cseverészett, vagy csörömpöltem
Gordon konyhájában mosogatást színlelve. Esetleg áthívtam Gézát, hogy szereljen
meg valamit. Mindig olyasmit kértem, ami kalapálással vagy fúrással jár – és
hát lássuk be, a legtöbb szerelnivaló az ilyen, már amennyire én ezt meg tudom
ítélni.
Úgyhogy
Gordonnak elege lett belőlem. Feltett szándéka volt, hogy valahogy
megszabaduljon tőlem, ám igyekezett ezt az ő mércéje szerint humánusan művelni.
Mindezt persze csak később tudtam meg.
Arra
vetemedett, hogy feladott egy társkereső hirdetést a nevemben. Ez onnan derült
ki, hogy egy napon behívott magához. A nappaliban ott ült egy kakas. Nem volt
ellenszenves, de egy hímbaromfi jelenléte az otthonunkban, bejelentés nélkül,
ordító arcátlanságnak számított velem szemben. És ezt Gordon pontosan tudta.
- Derill,
vendéged érkezett. – vezette fel Gordon a helyzetet.
- Valóban? –
hápogtam volna a megbotránkozástól, ha kacsa lettem volna.
A kakas
próbálta feloldani a kínos helyzetet, és udvariasan felállt, felém nyújtotta a
szárnyát és bemutatkozott:
- Marci
vagyok.
Ez engem nem
nyugtatott meg. Lila tarajjal kiabálni kezdtem Gordon felé fordulva: - Mégis mi
a fészkes tarajsuhogtató nyavaját képzelsz?! Hogy kerül ide? – mutattam a
modoromtól rémült szemű kakas felé.
De Gordont
sajnos nem tudtam zavarba hozni, nyugodt hangon folytatta: - Marci szeretne letelepedni a falunkban,
tetszik neki a vidék. És feleséget is szeretne.
- Igazán?
Kedves Marci, téged átejtettek! Keresd máshol a feleségedet!!! – kiabáltam az
egyre idegesebb kakas felé, majd kiviharzottam, meg sem álltam az Amplitúdóig.
Ezt a sokkot csakis Síla nyugtató teakeveréke enyhíthette.
Ami ezután
történt, azt Gordon mesélte el. Elmondta szegény kakasnak, hogy a tudtom nélkül
hívta a házába, de bízott benne, hogy a kölcsönös szimpátia feloldja a kezdeti
feszültséget.
A kakas bosszús volt, mert azt hitte, tárt szárnyakkal, de
legalábbis kíváncsian várom, ehhez képest... Ennek ellenére azt mondta Gordonnak,
hogy ő szeretne engem megismerni, csetepaté ide vagy oda.
Egy napot
puffogtam magamban, majd megüzentem a kakasnak, hogy a falun kívül
találkozhatunk, aztán meglátjuk
Így
esett, hogy végül megismertem és megkedveltem Marcit, azonban a hagyományos
baromfi családmodellt még az ő kedvéért sem. Méghogy a házába költözzek, pláne
több tyúkkal egyetemben, akik közül majd kedve szerint szemezgethet! Kikötöttem,
hogy maradok Gordonnál és az eddigi életemnél, de hetente párszor
találkozhatunk.
Hát
képzeljétek, Marci még ebbe is beleegyezett!
Géza szerint
én túlságosan tyúkista vagyok, túlburjánzik bennem a tyúköntudat, és hogy
szegény Marci hogy fogja ezt bírni. Meghát Gordon is. Megérdemelne már egy
barátnőt, igazán…
Megnyugtatásául
én ezt már Gordonnal letárgyaltam. Ezentúl nem leszek otthon, ha hoz valakit.
És ha az illető nőegyed maradna, hát akkor a faházamat átvitetjük a
faluban a Gézáék mellé, nna, legalább
könnyebben boldogítjuk egymást.
Ami viszont
aggaszt, hogy Marcinak családalapítási tervei vannak, egyre többször
mondogatja, hogy kellenének a házába kiscsirkék…
Hát ez
szerintem még rettentő korai. Úgyhogy ennél a témánál én mindig
legyőzhetetlenül elálmosodom, és ilyenkor szépen hazamegyek aludni. Bármilyen
napszakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése