Látogatás Günthernél

Günther egy közepes, bár szurikátának inkább nagyobb nádtetős kőházban lakott egy girgegurba, füves utcácska végében. Az ablakokban kedves, színes virágok díszelegtek. Mikor becsöngettünk, egy kockás kötényes sün asszonyság nyitott ajtót. Meglepődtünk. - A házvezetőnő vagyok - mondta rezignáltan a sün, mint aki megszokta, hogy furcsállják a jelenlétét. - Kövessenek, kérem! - azzal eltűnt a mögötte lévő hosszú folyosó sötétjében. Gordon ment elöl, utána Tirol, én, majd utolsónak Géza. Próbáltuk utolérni a sünt, aki élemedett kora ellenére sebes léptekkel vezette kis menetünket, még Gordonnak is kihívás volt felvenni a gyorsaságát. Egyszercsak megtorpantunk egy jobb oldali ajtó előtt, és a sün bekopogott.
- Tessék! - hallatszott egy élénk hang belülről.
A sün némán kitárta előttünk az ajtót, majd Géza mögött becsukta, ő kinn maradt, ahogy igazi személyzetnél szokás. Őszintén szólva rég láttam ilyen arisztokratikus állatotthont, nálunk nemigen tart senki cselédet.
Egy nagyobb szobában voltunk, amely telis-tele volt könyvespolcokkal, mondhatni, tíz-húsz szurikáta magasságban. A szoba egyik fala azonban olvasó- és vendégsaroknak volt fenntartva. Egy kandalló üzemelt ott, épp ropogott benne a tűz, ami azért volt meglepő, mert a tavasz derekán jártunk. A kandalló előtt dohányzóasztal, amit zöld bársonyfotelek vettek körül. A kandallóhoz legközelebb egy kopott, piros fotel állt, ebből emelkedett fel üdvözlésünkre Günther. Nem volt már fiatal szurikáta, őszült a pofáján és a homloka körül, feje búbján hosszirányban végigfutott egy jellegzetes mélyedés, vélhetőleg természet adta külső jegye lehetett ez neki. Drapp mellényt viselt begombolva, elöl vászon-, hátul selyemanyagból. Bal kezében pipa volt, jobb kezével egy cvikkert szorított a jobb szeméhez, miáltal jobb, eredetileg a balhoz hasonló, kicsi, élénkbarna szurikátaszeme ijesztően felnagyítódott.
- Szervusztok!...Tegeződjünk, ha megengeditek!- szólt enyhén rekedtes, ám kora ellenére energikus hangon vendéglátónk. - Oh, micsoda bolond vagyok, hát hogy fogjak mancsot, ha mindkettő foglalt? - és elnevetgélt csacskaságán, majd kis gondolkodás után a cvikkeres kezét választotta bemutatkozásra, azaz a cvikkert a zsebébe süllyesztette.
- Van hal Lavoasier Günther, de neked csak Günther, kérlek! - mondta el mindannyiunknak külön-külön a kézfogásnál. Aztán felemelte a pipáját, és azt mondta - Ne haragudjatok, de ettől ritkán válok meg! Viszont, akit zavar a füst, az választhat: vaníliás vagy málnás illatú dohányt szeretne szagolni? Eh-eh - nevetgélt, nyomatékosítva, amit mondott, és kis csillogó, figyelmes tekintetét várakozóan végighordozta rajtunk.
Megilletődve álltunk ott, nem mertünk válaszolni, bár én már eldöntöttem, hogy vaníliásat szagolnék.
- Na jó, szavazzunk! - mondta Günther izgatottan. Tegye fel a kezét, avagy a mancsát, aki a málnás bukéval ismerkedne meg!
Géza felnyújtotta.
- Hm! - nyugtázta Günther. - Vaníliás felhőbe ki burkolózna?
Kicsit csodálkozva tettük fel Gordon, Tirol és én, hiszen Géza szavazatából ki lehetett volna következtetni a válaszunkat.
Günther megnézte a kezeket. - Tartózkodik?
Na ezzel már végképp nem tudtunk mit kezdeni.
- Eh, bolond vagyok - legyintett. - Üljetek le!
Engedelmeskedtünk. Mi tagadás, kicsit feszengtünk, szokatlan társaság volt számunkra Günther.
- Kérlek, vegyetek teát és süteményt! - kínált, majd ő is leült, és a vaníliás dohányt kezdte tömködni a pipájába. Majd meggyújtotta, egy-kettőt pöfékelt. Tényleg finom illata volt.
- Nos, mi járatban errefelé? - kérdezte, majd észbe kapott. - Bah, hiszen én hívtalak meg benneteket! - és látszott, hogy szégyelli magát.
Kezdtük sejteni, hogy Günther szórakozott típus.
- A helyzet komolyságára való tekintettel - vágott bele mondanivalójába, és megköszörülte a torkát - most elhagynám a formaságokat és az ismerkedést. Egy pár dolgot úgyis tudok rólatok, informálódtam - mondta jelentőségteljesen.
Nekem biztosan, és talán a többieknek is egy pillanatra megállt a torkukon a szendvics vagy a tea.
De Günther megnyugtatóan elmosolyodott: - Jajj, nem úgy értettem, bocsássatok meg! Ez a kékvérű modorosság baráti kapcsolatokban nem válik előnyömre! - sajnálkozott, félig-meddig inkább magának.
- Egyszóval, nem véletlenül hívtalak ide benneteket. Önző cél vezérelt, ha nem haragszotok - itt tartott egy kis hatásszünetet.
- Kíváncsivá teszel! - szólalt meg Gordon. Azt hiszem, ő volt a legkevésbé megszeppenve, egyfelől, mert nem volt idegen tőle némi arisztokratizmus, másrészt azért Günther emberszerűbb volt valamennyiünknél.
- Én már öreg vagyok - jelentette ki Günther - és rengeteg könyvem van - mutatott mancsával körbe a szobáján.
- Szerettek olvasni, egyébként? - szegezte hirtelen nekünk a kérdést.
- Hogyne, mindannyian! - vágtam rá a magam számára is meglepő lélekjelenléttel. Ugyanis tudtam, hogy Géza gyűlöli a könyveket, és Sára vagy én mondjuk fel magnóra neki még a szerelési útmutatókat is a munkájához. Tirol pedig eddigi élete nagy részében aligha jutott könyvekhez, Köles jóvoltából. Gordon és én azonban nem vetettük meg az olvasást.
- De hiszen ez remek! - dőlt hátra elégedetten Günther, egy nagyot pöfékelve a pipájából. Géza feje eltűnt egy vanília illatú füstfelhőben, ugyanis Günther éppen felé tartotta a pipáját.
- Kh! - hallottuk a felhőből. Géza csodálatos önuralomról tett tanúbizonyságot. Sejtettük, valójában fulladásközeli állapotba került. Gyorsan ellegyeztem a szárnyammal a felhőt körülőle. Günther ebből semmit sem vett észre, mivel épp a jobb mancsán lévő körmeit mustrálta. - Hmm..szólok Egyenlítőnek, hogy vágja le - mormogta, de azért hallhatóan.
- Ki az az Egyenlítő? - kérdezte Gordon.
Günther meglepetten felkapta a fejét, és ránézett- Hát ki lenne? A sün, aki beengedett titeket!
- Fura neve van - mert végre megszólalni Tirol.
Günther tanárurasan Tirolra szegezte a pipáját: - Speciel a te nevedhez van még a legnagyobb köze: földrajz-földrajz! - majd megenyhülve elmagyarázta:
- Azért hívják Egyenlítőnek, mert minden rendetlenséget, hibát, amit vétek a házban s a körül, kiegyenlít!
Megrökönyödve néztünk rá.
- Jó, némi képzavar, persze, de alapvetően van benne logika!
Nem bírtam türtőztetni magam: - Ennyi erővel elnevezhetted volna Pénteknek is vagy mondjuk Hétfőnek! Biztosan nem Egyenlítőnek hívta az anyukája, amikor megszületett! Micsoda cselédnév! - dohogtam.
Gordon kicsit feszülten nézett rám, láthatólag nem akarta elrontani a látogatásunkat.
De Günther nem jött zavarba.
- Kedveském! Egyrészt ő cseléd, vagy ha tetszik, szolgáló. De ettől még tisztelem és kedvelem őt, tisztességes gyümölcshonoráriummal van jutalmazva, melyből remekül ellátja népes családját, immáron húsz esztendeje! - nézett rám tekintélyt parancsolóan Günther. Másrészt: de, e sün asszonyságnak eredetileg is Egyenlítő a neve, de ennek más oka van. Ugyanis párhónapos kora óta futballozik, bárminő hihetetlen is, és ama kockás kötény alatt izmos sünvádlik rejlenek! Gondolom, nem kell tovább magyaráznom! - Günther látta, hogy behúzom a nyakamat, erre elégedetten folytatta:
- Szeretném, ha megszerveznétek, hogy elviszitek a könyveimet, odaadom nektek ajándékba. És azt kérném, hogy a kis falvatokban alapítsatok egy könyvtárat ebből a gyűjteményből.
- Váuuuu! - kiáltottam fel elragadtatva.
- Ó, hát igazán köszönjük! - válaszolt meghatottan Gordon. - Ez csodálatos lehetőség nekünk!
- Remek! Hát mégsem vagyok én olyan gaz szurikáta, igaz-e, drága Derillem? - kacsintott rám Günther bizalmaskodóan.
- Elnézést - mondtam, és elpirultam, a tarajom is.
- A részleteket természetesen később megbeszéljük, most egyelőre emésszétek a dolgot, aztán holnap ugyanekkor átjöhetnétek!

Hát így ismertük meg Günthert, ezt a nem mindennapi szurikátát, aki nemcsak Tirolék városkájára, hanem a mi kis falunkra is nagy szerencsét hozott.