Hálóvín, temető, keksz, buli meg ijesztgetés - ahogy mi csináljuk

Na. Hát van itten egy fura ünnep, ez a hálóvín. Amikor egyrészt szomorkodunk, másrészt meg örömködünk. Részemről, mivel amúgy hajlamos vagyok a melankóliára, az örömködést választom.

De van, akinek ez egy kicsit bonyolultabb. 

Mert ilyenkor sok falubeli állat kimegy a faluszéli temetőnkbe, és takarít meg virágot visz a rokonok sírjára. De azért az jó, hogy kevesen szomorúak ilyenkor, mikor ott mennek az úton csapatostul, egy csomó papírba csomagolt virággal, meg van, aki koszorút is visz meg mécsest. És a Rozi tavaly sütit sütött a dédnagyapjának, aki egy nagyon tiszteletbeli gúnár volt baromi régen itt a faluban. De a Géza odament a Rozihoz, hogy azt ugye tudja, hogy a dédpapi az nem éhes ám már, és adjon egy kicsit neki, mert ő meg igen. A Rozi meg idegesen elhajtotta, a Géza felesége meg mondta, hogy Géza milyen bunkó, hogy ilyet nem csinálunk, és különben is van szendvics a táskájában, miért nem szólt a Géza. Úgyhogy ez nem is olyan szomorú dolog ám, mondom én, minden évben van valami vicces benne.
Engem amúgy nem érint ez a temető-dolog, mert én egy áttelepült tyúk vagyok. 

És akkor az örömködésről is egy kicsit. Na ezt a részt nagyon szeretem benne, mert mindenki buzgón díszítgeti ilyenkor a kertjét meg a házát, és mindenhol tökök meg mécsesek vannak.

Rozi meg Sára egész nap sütivel járkál házról házra, és nem rejtett szándékkal minden aktuális pletykát begyűjtenek. Miután mindenhol megfordultak, át szoktak jönni hozzám, és egy tea mellett megtárgyaljuk a hallottakat. Mert bár én hivatalosan megvetem a pletykálkodást, de Sáráéknak mindig van valami szaftos pluszinfójuk, ami miatt érdemes Síla egyik prémium teájából beszerezni. 

Amúgy Síla hálóvínre mindig készít valami speciálisat. A múltkor némi iróniával megjegyezte, hogy tett bele hallásfokozót is, mivel jól tudja, miért nem a teázójában ücsörgünk ilyenkor. Ezt a megjegyzését persze elengedtem a fülem mellett.
Szóval nálam ez a pletykálkodás úgy néz ki, hogy mindent nagyon szívesen meghallgatok, de semmit nem adok tovább. Viszont esténként remekül elrityegek-rötyögök magamban ezeken a történeteken.
Drága Olvasóim, viszont ti egyet se aggódjatok, mert ti bezzeg mindenről értesülni fogtok. És számítok ám a diszkréciótokra!  ;)
Amúgy ilyenkor már délután nagy a köd, és a falu összes utcája tele van a színes falevelekkel. Ezt minden falurészen más állat takarítja, de hálóvínkor nem pucolják meg az utcát direkt, hogy a lakók élvezhessék a színes-leveles hangulatot – már ha látnak a ködtől bármit is.

Koraeste már mindenki nagyon izgatott, ugyanis az egész faluban bulikat tartanak. Buli van a Kricsmi a Koccintó Nyulakhoz nevű elhíresült italozós és kártyázós létesítményben, ahova Géza amúgy, Sára helytelenítése ellenére, sűrűn ellátogat. Mi, Gordonnal nem nagyon szeretjük ezt a helyet. 

Természetesen buli van az Amplitúdóban is. Síla feldíszíti a teázót, mindenféle színes teát szolgál fel átlátszó bögrékben, leginkább vérnarancs, töksárga és éjfekete színekben. 

Hogy mi van e teákban, senki sem tudja, de mindenki nagyon vidám lesz tőlük. Sílának vannak macskasanzonjai bakeliteken, amiken híres macskák nyávognak furcsa dallamokat, de ez kis idő múltán már senkit nem zavar.

Meg szokott hívni művész macskákat is, akik dalolnak, verset mondanak, vagy vérfagyasztó színdarabokat adnak elő. Én ezektől van, hogy rosszul alszom, de mindig megnézem, mert nagyon izgalmasak szoktak lenni. Általában viszek egy kis zsák szotyit, hogy levezessem az idegességem színdarabnézés közben, de Gordon sajnos többnyire a felénél elkobozza, mert fél, hogy elrontom a begyemet. Nem ok nélkül.

Géza tavaly koporsó volt, idén pedig dene-VÉR. Váááá!

Noha megijedni nem, de ijesztgetni imádok! Gézával sötétedéskor beöltözünk, én feketére festem a tarajomat, és Gordont szoktam megkérni, hogy valami tyúktollbarát festékkel pingáljon ki rémisztőre.
Géza is varrat Sárával jelmezt magának, legutóbb koporsó volt, mindenféle famerevítőkkel, ami miatt állandóan káromkodott, mert folyton beleütközött valamibe. El szoktunk bújni a házak között, és ha jön egy gyanútlan falulakó, előugrunk, persze ordítva, és jól megijesztjük.

Idén Marci is szeretett volna csatlakozni, de olyan idétlenül éreztem volna magam, hogy valahogy kimagyarázkodtam, hogy ez Gézával a mi kis kettősünk akciója. Marci csalódott volt, de beletörődött, és végül Gordonnal elment az Amplitúdóba. Mire odaértünk Gézával, már teásjó hangulatban vidult, úgyhogy így is fejeztük be az estét.

Drága Olvasóim! Szörnyületesen izgalmas hálóvínt nektek, és lehetőleg ne vigyetek kekszet a temetőbe!

A szereplőkről - azaz ki kicsoda Derill blogjában?

Derill: ő a főszereplő, ő írja ezt a blogot. Egy hároméves, szemüveges tyúk, aki tud beszélni, írni, és amúgy elég rigolyás. :) Pár éve Gordonnál lakik, eleinte a házában, később kiköltözik a kertjébe egy faházba. Legjobb barátja Géza, egy karbantartó-szerelő egér, és Derill gyakran jár az Amplitúdó nevű teázóba, amit Síla, egy sziámi macska vezet. Derill eddig szingli volt, nemrég azonban összeszűrte a levet Kakas Marcival. Mindez egy faluban játszódik, ahol hasonló beszélő, intelligens állatok és emberek is élnek.

Gordon: negyvenes éveit taposó, "eladósorban" lévő festő, igazi szórakozott művészféle, aki atyai gondoskodással pátyolgatja Derillt. Folyamatosan megpróbál barátnőket hozni a házába, azaz társat keres, de ez nehezen jön neki össze. Szeret filozofálgatni és végeláthatatlan eszmecseréket folytatni az élet nagy kérdéseiről.

Tóth Géza: Géza egy egér, aki szerelő-karbantartó kisiparosként dolgozik. Állandó ismertető jegye a baseball sapka és a kantáros nadrág. Derill problémázós, túlbonyolult hangulataival szemben Géza az egyszerűség híve: ami a szívén, az a száján. Általában ő a felvidító személy Derill életében. Családos, felesége Sára, és vannak egérgyerekei is. Nagyon szeret horgászni.

Marci: ő egy kakas, aki nemrég költözött a faluba, és feleségül szeretné venni Derillt. Kapcsolatuk egyelőre bimbódzó státuszban van. Marci még most ismerkedik a faluval, Gordon próbál segíteni neki ebben. Marci mély és gyengéd érzéseket táplál Derill iránt, és bízik abban, hogy idővel Derill is megszelídül. Egyébként igazi macsó hobbijai vannak: imádja az állatfocit, rendszeresen jár kakasmetál koncertekre, és van egy motorja.

Sára: Géza felesége, igazi házitündér. Csodás szörpöket készít, a sütijei is mennyeiek. Géza a piacon ismerte meg, Sára egy sajtkereskedésben volt eladó. Utálja a horgászást, viszont méltó társa a bolondos Gézának. Nyugodt, kiegyensúlyozott stílusával kormányozza a Tóth egércsalád mindennapjait, és nem rest időnként ledorongolni Gézát, ha túlzásba visz bármit, ami gyakran előfordul.

Síla: sziámi macska, aki egy teázót vezet a faluban. Saját receptekből kreálja teáit, nemegy közülük mágikus hatással bír. Valóban keleties bölcsesség és visszafogottság jellemzi, teázója a nyugodt sziget a falubeliek eseménydús mindennapjaiban. Nemesi származású, de ezt, mint Síla körül szinte mindent, titokzatos homály fedi.

Tirol: Tirol egy szintén intelligens tyúk egy másik faluból, aki azonban az önmegvalósítás kezdetlegesebb stádiumában van, mint Derill. Igazából rabságban él Köles kisasszonynál, egy meglehetősen konvencionális értékeket képviselő, Gordon-korú hölgyeménynél. Köles Gordont ismeri már korábbról, és igen odavan érte, de ez a vonzalom viszonzatlan. Köles nem szereti, ha Tirol beszél, és egyáltalán nem támogatja az önállósulásban.

Günther: élemedett korú szurikáta, angolos eleganciájú házban él, távol Derillék falujától. Szórakozott, és kissé fura humora van. Mellényt hord, és imád pipázni. Egy sün a házvezetőnője, bizonyos Egyenlítő. Günthernek volt egy nagy házi könyvgyűjteménye, amit Derillék falujának adományozott. Ebből nyitották meg Derillék a falu könyvtárát.

Visszajöttem! Egyben megismerhetitek Kakas Marcit, aki nekem valakim (hihi)

Drága Olvasóim,

sok magleves folyt le a begyemben, mióta utoljára tiszteletemet tettem itten nálatok.

Ami azt illeti, változott is egy s más az én tyúkéletemben, ami egyre kevésbé egyszerű, hovatovább inkább bonyolult kezd lenni. Bár minden nézőpont kérdése…

A legnagyobb esemény, melyre bizonyára kíváncsiak vagytok, hogy immár kapcsolatban lévő baromfi vagyok, az is igaz ugyan, hogy e kapcsolat, hogyismondjam, laza. Szóval van egy kakasféle a környezetemben, nade azért ez sem volt egyszerű történet.

Tudjátok bizonyára, hogy nem kedvelem Gordon barátnőit. A többes szám nem párhuzamos viszonyokra vonatkozik, legalábbis tudomásom szerint. Szóval mióta Gordonnal osztom meg a kertjét, és nyilván korábban is, Derillszámításunk előtt, hozott ide nőneműeket. Gordon azt állítja erről, hogy társat keres, amit én cseppet sem egyszerűsítek. Sőt. Mondja ő.

Én meg erre azt mondom, hogy kellett neki intelligens baromfi. Velem ez jár, na! 

Mert akárkit hozott ide, mindegyiket borzasztónak találtam. Képtelenek voltak velem normálisan kommunikálni. Volt, aki gügyögni kezdett, mint egy kisbabához: „Utyuli-mutyuli, szia tyúkocska, mutasd, milyen szépen tudsz beszélni ikszipszilon néninek.” - Na ettől hányok.

Volt, aki próbált laza és haverkodó lenni: „Szia Derill! Hogy vagy, mi újság? Van kedved sétálni egyet a kertben?”- Veled? Soha!!!

„Derill, megmutatod a házadat?”- Ez a kíváncsi típus. - „És amúgy tojtál már ma?” - Közöd?!!!!

Vagy ezen stílusok keveredtek egymással: a lényeg, hogy rosszabbnál rosszabb pillanatok, kínos hallgatások váltakoztak egy-egy nőszemély megjelenésekor. Az volt a legjobb, ha otthon se voltam. De sajnos Gordon fontosnak tartotta, hogy bemutasson, és elfogadtasson aktuális jelöltjével. Én kevésbé. Tudtam, hogy az lesz az utolsó nap itteni életemben, amikor egy nő ide végleg becuccol.

Biztosan önző vagyok, de én bizony fúrtam az összeset. Géza mondta egyszer nevetgélve: „Apám, hozzád képest egy blekendekker kismiska!”

Szóval én ilyenkor tüntetően benyitogattam a szobába, ahol Gordon a nővel cseverészett, vagy csörömpöltem Gordon konyhájában mosogatást színlelve. Esetleg áthívtam Gézát, hogy szereljen meg valamit. Mindig olyasmit kértem, ami kalapálással vagy fúrással jár – és hát lássuk be, a legtöbb szerelnivaló az ilyen, már amennyire én ezt meg tudom ítélni.

Úgyhogy Gordonnak elege lett belőlem. Feltett szándéka volt, hogy valahogy megszabaduljon tőlem, ám igyekezett ezt az ő mércéje szerint humánusan művelni. Mindezt persze csak később tudtam meg.

Arra vetemedett, hogy feladott egy társkereső hirdetést a nevemben. Ez onnan derült ki, hogy egy napon behívott magához. A nappaliban ott ült egy kakas. Nem volt ellenszenves, de egy hímbaromfi jelenléte az otthonunkban, bejelentés nélkül, ordító arcátlanságnak számított velem szemben. És ezt Gordon pontosan tudta.

- Derill, vendéged érkezett. – vezette fel Gordon a helyzetet.

- Valóban? – hápogtam volna a megbotránkozástól, ha kacsa lettem volna.

A kakas próbálta feloldani a kínos helyzetet, és udvariasan felállt, felém nyújtotta a szárnyát és bemutatkozott:

- Marci vagyok.

Ez engem nem nyugtatott meg. Lila tarajjal kiabálni kezdtem Gordon felé fordulva: - Mégis mi a fészkes tarajsuhogtató nyavaját képzelsz?! Hogy kerül ide? – mutattam a modoromtól rémült szemű kakas felé.

De Gordont sajnos nem tudtam zavarba hozni, nyugodt hangon folytatta:  - Marci szeretne letelepedni a falunkban, tetszik neki a vidék. És feleséget is szeretne.

- Igazán? Kedves Marci, téged átejtettek! Keresd máshol a feleségedet!!! – kiabáltam az egyre idegesebb kakas felé, majd kiviharzottam, meg sem álltam az Amplitúdóig. Ezt a sokkot csakis Síla nyugtató teakeveréke enyhíthette.

Ami ezután történt, azt Gordon mesélte el. Elmondta szegény kakasnak, hogy a tudtom nélkül hívta a házába, de bízott benne, hogy a kölcsönös szimpátia feloldja a kezdeti feszültséget. 

A kakas bosszús volt, mert azt hitte, tárt szárnyakkal, de legalábbis kíváncsian várom, ehhez képest... Ennek ellenére azt mondta Gordonnak, hogy ő szeretne engem megismerni, csetepaté ide vagy oda.

Egy napot puffogtam magamban, majd megüzentem a kakasnak, hogy a falun kívül találkozhatunk, aztán meglátjuk

Így esett, hogy végül megismertem és megkedveltem Marcit, azonban a hagyományos baromfi családmodellt még az ő kedvéért sem. Méghogy a házába költözzek, pláne több tyúkkal egyetemben, akik közül majd kedve szerint szemezgethet! Kikötöttem, hogy maradok Gordonnál és az eddigi életemnél, de hetente párszor találkozhatunk.

Hát képzeljétek, Marci még ebbe is beleegyezett!

Géza szerint én túlságosan tyúkista vagyok, túlburjánzik bennem a tyúköntudat, és hogy szegény Marci hogy fogja ezt bírni. Meghát Gordon is. Megérdemelne már egy barátnőt, igazán…

Megnyugtatásául én ezt már Gordonnal letárgyaltam. Ezentúl nem leszek otthon, ha hoz valakit. És ha az illető nőegyed maradna, hát akkor a faházamat átvitetjük a faluban  a Gézáék mellé, nna, legalább könnyebben boldogítjuk egymást.

Ami viszont aggaszt, hogy Marcinak családalapítási tervei vannak, egyre többször mondogatja, hogy kellenének a házába kiscsirkék…

Hát ez szerintem még rettentő korai. Úgyhogy ennél a témánál én mindig legyőzhetetlenül elálmosodom, és ilyenkor szépen hazamegyek aludni. Bármilyen napszakban.

Ezek vagyunk mi

Átszállítjuk Günther könyveit, egyben elbúcsúzunk

Géza mozgósította összeköttetéseit, ugyanis problémás volt Günther könyvhalmazának elszállítása. Sikerült megfűznie régi cimboráját, Bengát, a tetkós fuvarmalacot, aki minimum kisteherautóval járkált mindenhová, annál kisebb méretű járgányról nem volt hajlandó tudomást venni. Egy nap alatt rendeztük a könyvállományt, hogy megfelelő kategóriákban legyen összerakva és elszállítva. Gordon meghívta Kölest a közeli cukrászdába, berendelte Köles valamennyi kedvenc sütijét, és miközben Köles szinte fuldokolt a krémesekben, Gordon beadta neki, hogy szeretnénk elvinni magunkkal a nyárra Tirolt. Köles meglepően gyorsan ráállt a dologra, mint kiderült, régóta tervezgetett egy utazást unokatestvéréhez a Kanári-szigetekre. Fél nap alatt bepakoltunk Benga óriási teherautójába, Günther szóban vezényelte az eseményeket, Egyenlítő is segített a pakolásban. Günther és Benga között néhányszor szakmai vita lángolt fel, ugyanis Günther finom bánásmódot követelt a könyveivel kapcsolatban, Benga azonban a gyorsaság és egyszerűség híve volt. Gordon többször közbelépett, majd mindenki megnyugodott.
A pakolás végére Günther meghívott minket egy kerti ebédre, itt Benga tripla annyi ételt tömött magába, mint mindenki más, még jó, hogy Egyenlítő nagy adagot főzött. Ezt még tetézte, hogy Benga, malac lévén, az összes fogást összekeverte egymással, és csak így volt hajlandó elfogyasztani. Tirol ezt látván a hátsó kertbe ment öklendezni, de ezt csak utólag súgta meg nekem, akkor azt hittem, pisilni ment.
Végül bepréselődtünk Benga mellé a nagy teherautóba. Sűrű integetések közepette elbúcsúztunk Kölestől és Güntheréktől. Tirol egy picit melankolikus hangulatba került az úton, de én vigasztaltam, és akkor megnyugodott. Alig vártam, hogy hazaérjünk a kis falunkba.

Mi van a halál után Gordon szerint, és szerintem nem

Günthernél tett látogatásunk után Géza, Gordon és én is éreztük, ideje hazatérnünk kicsiny falunkba. Nem tudtuk hosszú távon elképzelni, hogyan élhetnek a többiek nélkülünk. Azonkívül ne feledjük, Géza házas ember, és Sára így is nagy toleranciát tanúsított, mikor is tudomásul kellett vennie, hogy egy hét helyet hármat kénytelen rakoncátlan csemetéivel tölteni, hites ura támogató segítsége nélkül.

Úgy határoztunk hát, hogy megszervezzük Günther könyveinek hazafuvarozását, és egyben mi is elhajózunk, természetesen vonatkoztassunk el itt a szó szerinti interpretálástól.
Tirol volt még nagy kérdés, akit szerettünk volna néhány hónapra, ha teszik, nyári táborra magunkhoz venni. Ennek taglalása azonban nem a mai nap feladata, mivelhogy saját elmélkedésemet szeretném ezen a virtuális felületen közzé tenni.
Szóval, a Günther-látogatás utáni reggel korábban ébredtem mindenkinél, ezért kifeküdtem Köles kertjébe, a fűre, és a felhőket bámultam. Hamarosan meg is indultak a gondolataim - csak bizonyos esetekben kívánom, bárcsak hagynának magamra, általában azonban hálás vagyok, hogy előtörnek tyúkfejemből.
Gordonnal való, nem olyan régen történt beszélgetésünkre gondoltam. Gordon bizonygatta nekem annak az elméletnek a létjogosultságát, miszerint a lelkünk mozgatja a testünket és a tudatunkat, de amikor feldobjuk a talpunkat, a lélek nem szűnik meg.
Vagyis, midőn én az örök szemétdombmezőkön kapirgálok (bah, de ronda kép ez!), az már nem is én leszek, meg ez így igazából egy hülye kép is egyébként. Merthogy a lelkünk öröktől van és örökké lesz is, csupán formát vált időről időre. És hogy a halál az valami boldog állapot, egy kiteljesedés, szemben ezzel a börtönbolygóval.
Miközben Gordon ezt fejtegette, éreztem, hogy elönt a düh, a tarajom lilulni kezdett, az összes tollam remegett az izgalomtól, és elkezdtem vele ordítani, hogy méghogy én örökkön örökké létezem, mármint nem én, hanem ez a valami, ami engem mozgat, mintha én báb lennék, és ugyan hol van ez a lélek, miért nem találkoztam vele soha, pedig állítólag engem éltet! Akkor mi a megveszekedett tarajlobogtatásért nem tudom felfogni?!
Ekkor már Géza és Sára is döbbenten hallgatták a kapunk előtt, földbe gyökeredzett lábbal, ahogy üvöltözöm. Ugyanis épp a piacról tartottak hazafelé.
Én pedig folytattam, hogy ugyan, ne nézzen már hülyének, hogy ilyen marhaságokat akar velem megetetni. Méghogy börtönbolygó! Miközben én tök jól érzem magam! Jó, néha rossz kedvem van, de ha ez azt bizonyítaná, hogy az én kis falum ennek az ostoba börtönbolygónak a része, hát akkor többet soha nem leszek rosszkedvű! Én ugyan nem adom meg ezt az elégtételt az idióta léleknek, hogy bebizonyítsa az igazát!
Komolyan mondom, kiborító volt. És ez hagyján, Gordon meg se rezzent, mosolyogva közölte, hogy azért ha a fejembe fészkelte magát a gondolat, beszélgessek egy kicsit Sílával, aki keleti macska lévén tud egy s mást a dologról, sőt gyakorlati foglakozásokat is tart.
Nahát, ez már több volt annál, mint amit egy átlagos baromfi elviselni képes. Először is közöltem Gordonnal, hogy semmi sem fészkelte be magát a fejembe, de ha ez volt a szándéka, hogy kihasználja egy gondolkodó tyúk időnkénti melankóliája általi befolyásolhatóságát, és az iránta (Gordon) iránt érzett eddigi - hangsúlyoztam - tiszteletét, akkor szégyellje magát.
- Neked agyadra ment a festékgőz, öreg! - mondtam utoljára, majd felpattantam a biciklimre, majdnem elsodortam az ámuló Gézát és Sárát, és egy napig nem mentem haza. Hogy merre jártam, és főként, hogy a fejemben mi járt, azt majd egyszer leírom, de most inkább megtartom magamnak a többit, ha nem haragszotok.