Elérkezett az idő, hogy Marcit
jobban bevonjam a falu életébe, és első körben megismertessem a barátaimmal.
Tudtam, és ő is tudta, hogy ha nem lesz szimpatikus nekik, nálam is elásta
magát.
Én persze húztam volna még a dolgot, de Géza már hetek óta nyúzott:
- Azt ugye tudod, hogy meg van hívva a kakasod hozzánk egy ebédre? – sutyorgott a minap is bizalmaskodón hazafelé a fülembe, mikor elhaladtunk Marci háza előtt, és én épp integettem neki.
Sóhajtottam: - És mikorra vártok minket?
- Derillkém, szégyellheted magad, hogy eddig húztad, szegény kakasgyerek! Szóval holnap ebédre! – vigyorgott Géza. – Úgyhogy fordulhatsz is vissza, szólni neki!
- Ne dirigálj, te fontoskodó háziúr! – förmedtem Gézára. – Fogd vissza magad, majd intézem, ahogy akarom.
Este át is mentem Marcihoz, és átadtam a meghívást. Nagyon boldog volt, láthatóan várta már ezt a pillanatot. Kicsit zavarban is volt, mikor beengedett, mert nem számított rám, és ordított a kakasmetál a magnójából. Hallottam is, ahogy közeledtem a házhoz, ahogy próbálja túlordítani a refrént: - Csőrt a csőrhöz, harc örökkéééé!!!! Tépjed, rázzad, kapaaaaaaard….!
Szerintem az egész utcának megváltás volt, hogy megérkeztem.
A lelkére kötöttem, hogy ne csináljon faksznit a vendégségből, öltözzön lazán, valami jelképes apróságot hozzon, találkozunk az utcasarkon délben.
Másnap, amint odaértem a találkahelyre, földbe gyökeredzett a lábam: Marci ugyanis focimezben és rövidgatyában állt ott. A mezén kedvenc csapata, a TarajTrollok virított, két kakas néz fenyegetően egymás szemébe, köztük egy focilabda.
A helyzeten némileg javított, de az összképet összezavarta Marci szárnyában egy elegáns virágcsokor és egy üveg prémium tea Síla gyűjteményéből.
- Öööö… ez a ruha?! – nyögtem ki végül.
Marci szabad szárnyával kedvesen átkarolt: - De hiszen te mondtad, hogy legyek laza! Na, az vagyok!
- Csak hátrább a szárnyaddal! – húztam ki magam az ölelésből. – Tudod, hogy utálom a nyilvános bizalmaskodást!
Marcit ez persze nem nagyon érdekelte, de most rám hagyta és udvariasan hátrébb lépett.
Gézáéknál nagy volt a ricsaj. Ott nyüzsgött a három egércsemetéjük, Rágcsi és Szőri, a két fiúegér és kishúguk, Kovászka. A fiúk éppen Kovászka játékegerének a szemeit szerették volna kiszedni, szegény kislányegér keservesen sírva próbálta megakadályozni.
Géza és Sára valahol a házban készülődhettek, mert egyikük sem
sietett a segítségére.
Én lefagytam, utálom az ilyen
heves családi jeleneteket, különösen gyerekekkel. Marci azonban meglepetésemre
odaszólt Rágcsinak és Szőrinek: - Hé, fiúk! Vigyétek be ezeket az ajándékokat a
szüleiteknek, és szóljatok, hogy megjöttünk – miközben ezt mondta, egy csokit
is előhúzott a zsebéből, és Szőri kezébe nyomta. A gyerekeket ezzel teljesen
kizökkentette, úgyhogy egy pillanatig döbbenten bámulták, majd eltűntek az
ajándékokkal a házban.
Szándékosan nem kommentáltam ezt a kis epizódot, a gyerekkérdés kínos volta miatt, ezért csak szemlesütve kapirgáltam a földet.
- Na, miért nem jöttök már beljebb, ejj! – kiabált örömködve Géza, megjelenve az ajtóban. – Szeervusz, Marcikám! – ölelte meg vehemensen Géza Marcit, aki derekasan tűrte a rohamot. – Micsoda ruha! – nézte meg magának Géza ekkor kicsit távolabbról Marcit. – Áhááá! Focidrukker vagy, apám! – derült fel Géza, és esküszöm, még a bajusza is megcsillant.
- Miért, te is? – kérdeztem megrökönyödve. Erről az oldaláról nem ismertem Gézát. De ő nem jött zavarba. – Hát, nem annyira, mint horgászdrukker, de azért megnézem a meccseket, amikor itthon vagyok! – nevetgélt barátságosan Marcira.
Láttam Gézán, hogy kábé tökmindegy, mi fog az ebéd alatt történni, Marcinak nála nyert ügye van. Ez azért bosszantott, mert tudtam én, hogy mi van a dolog mögött: Gézának meggyőződése volt, hogy aki lehorgonyzik mellettem, az egy valóságos szent lehet, és amúgy alkatánál fogva elítélte a szingliséget.
Az ebéd máskülönben remekül sikerült, Sára mesébe illő ételkölteményekkel halmozott el minket. Egy idő után már mindenki rosszul volt. Mivel Sára folyton újrapakolta a tányérjainkat, a vége az lett, hogy Marci közösen hányt az udvar végében Rágcsival, aki nevéből is láthatóan a legfalánkabb volt a három egérgyerek közül.
Amúgy Marciról nem tudtunk meg sokkal többet, mint annak előtte, mert Géza, hogy oldja az első találka zavarát, folyamatosan beszélt. Horgásztörténetekkel traktált valamennyiünket, amiket már halálra untunk, ráadásul csomón ott is voltam, úgyhogy tudom, hogy kiszínezte a legtöbb epizódot.
Sára nemegyszer próbált valamit kérdezni Marcitól: - És mondd Marci, milyen volt a korábbi lakhelyed? – Vagy: - Nem veszélyes a motorozás? – meg egyéb hasonló dolgokat.
Azonban Marci valahányszor szóra nyitotta csőrét, Géza belevágott egy újabb horgásztörténettel.
Ahogy Sára egyre több fogással tömött meg minket, én is jobban tompultam. Úgyhogy végül feladtam, hogy megküzdjek Géza szóáradatával, főleg, mert úgy láttam, Marci békésen viselte a dolgot. Úgy gondoltam, egyszer majd biztosan elmennek horgászni együtt. Olyankor Géza is türelmesebb. Na, akkor aztán lesz ideje Marcinak beszélni.
Ezen elmélázgattam, annyira, hogy lemaradtam Marci hányós ügyéről, csak amikor Gézáék szóltak, hogy segítenek hazavinni, akkor jöttem rá, hogy még tart a vendégség.
Szóval én még háborgó, Marci már üres gyomorral hazabotorkáltunk.
- Azért összességében jól sikerült az ebéd, nem? – kérdezte biztató mosollyal Sára. Ez volt az a kedves, anyáskodó nézése, amivel sosem akartam ellenkezni: - Persze, egész jól – mosolyogtam. És végülis, ez igaz is volt.
