A tyúkok elszigeteltsége

Elvileg nagyítottam a betűméreten. Kicsit idegesít ez a sokminden itt a képernyőn, amit meg kéne tanulnom. Azért ennyi még egy értelmes baromfitól sem várható el.

Ma már nem fáj annyira az alsóm, szerencsére Síla gyógynövényes kenőcse hamar segített. Ennek ellenére nem éget a vágy, hogy újra tojjak. Délelőtt kiültem a ház elé, hogy folytassam a Gordonnak készített pokróc kötését, a születésnapjára készül, nagyon színes lesz, elvégre Gordon festő. Nem árulom el neki, hogy pont ő kapja ajándékba, így az orra előtt is köthetem. Ekkor meg is jelent Gordon mosolyogva: - Mi van, Derillkém, hogy vagy? Kicsit mélabús az ábrázatod.
- A tyúkok elszigeteltségén elmélkedtem - mondtam, és örültem, hogy megoszthatom Gordonnal a gondolataimat.
- Inkább a saját elszigeteltséged érdekel téged, gondolom - válaszolta Gordon, megértő arccal.
Néha idegesít, hogy ennyire belémlát. Viszont remekül tudunk beszélgetni, ha nekem is ahhoz van kedvem.
- Nos, persze, igen - adtam meg magam. Letettem a kötést az ölembe, és feltoltam a szemüvegem a csőröm tövére, hogy rendesen lássam Gordont. Leült a szemben lévő fotelre. - Dehát vannak barátaid.
Sóhajtottam: - Leginkább Géza tud hosszú távon elviselni. Bár ma speciel összevesztünk, mert közöltem vele, hogy felszedett öt kilót, és ő fél órát ordítozott velem, hogy mit képzelek magamról.
- Hogy Géza így fel tud dühödni, ahhoz csak te értesz. Persze, mert megpiszkáltad az érzékeny pontját. Nem kéne.
- Eh, hagyjuk ezt, majd beszélek vele - idegesíteni szokott ez a téma. - Az elszigeteltségnél tartottunk.
- Oké - emelte fel megadóan a kezeit Gordon. - Halljam a problémád!
- Nincsenek tyúkok a közelemben. Egyetlen tyúkot sem ismerek, akit kedvtelésből tartanak - és rámeredtem Gordonra, hogy erre mit tud lépni.
- Höhö, ez te is tudod, hogy nem igaz! Amikor ide vettelek magamhoz, teljes pánikban voltam, hogy mit kezdjek egy tyúkkal, aki beszél, gondolkodik, és többre hivatott, mint a társai. Találtam is egy hasonló gazdát, pontosabban gazdanőt innen több száz kilométerre, Köles kisasszonyt.
- Ó igen, emlékszem! - sajnos tényleg beugrott. - Akinek a nevén kívül semmije se volt jó, és úgy nyomult rád, mint Ribizli, a görényfiú az összes görénylányra.
Gordon huncut szemmel válaszolt: - Nem lett volna az nekem ellenemre, mert szemrevaló nőféle volt, csak hát...
- Pfff! - rosszul voltam a Gordon után lihegő nőktől. Mind sablonos, unalmas, tyúkellenes némber. Persze imádják Gordont, mert művész, és nem néz ki rosszul, már amennyire tyúkszemmel ez felmérhető.
Gordon folytatta: - Csak hát ugye nem nagyon értett a szabad tyúktartáshoz. Azzal fárasztott, hogy ő az ő kis Tirolját - emlékszel, így hívták a tyúkját - naponta ötször eteti, egy óriáskalitkában tartja, mert csak ott érzi jól magát, és ritkán beszélget vele, hogy nehogy rákapjon a tyúk a csevegésre, aztán ne tojjon semmit.
- Speciel mostanában tojni én se tojok, de a többi az hülyeség - mondtam határozottan.
- Hát persze! - csapott a bal lábamra Gordon, majd komolyan rám nézett: - Nyugodj már meg, olyan nőt nem hozok ide, aki téged nem tud elfogadni. Tirol szegény elég nyomorult életet élhet, de én mit tehetnék?
- Még szerencse, hogy neked liberálisabbak a tyúktartási elveid. Napi ötszöri evéstől kihíztam volna a kertedet...Mégis, nem találhatnánk még más tyúkokat?
Gordon elkomolyodott: - Figyelj, Derill. Te nem vagy egy könnyű eset, mi van, ha ideszervezek neked egy másik intelligens tyúkot, te meg vérig sérted valamivel?
Kicsit elszomorodtam, mert ebben volt valami. - Majd igyekszem önvizsgálatot tartani - és ezt akkor egy picit tényleg elhatároztam.
Gordon rábólintott: - Jó, rendben. Majd kitalálunk valamit - ránézett az órájára. - Tyűha, jön ide két vevő, szeretnék megnézni a képeimet. Iszonyú kupi van a műteremben, megyek, rendet rakok! - azzal felállt és elsietett a ház irányába.
Hiszek is, meg nem is ebben a tyúkbarátkozásban. Mindenesetre Gézától bocsánatot kérek.