A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 5., hétfő

Húsvét, még mindig: HöNyö lelepleződik



Szóval. Sikerült tojnom egy nagy tojást. Beletettem a kosaramba, és visszaviharzottam az Amplitúdóba. Ez a tökelütött még mindig ott lazult, majd szét esett, éppen Gézának nyomta a menedzserélet előnyeit. Ekkor beálltam a klub közepére, ráordítottam, hogy Kuss!, és előszedtem a tojásomat, és az orra alá dugtam. Döbbentem meredt rám és a tojásra, elvörösödött. - Derill, ezt nem hiszem el, hogy itt rontod a bizniszt, mi a francot akarsz?!



Körbehordoztam a tekintetemet a vendégeken, majd közöltem, hogy ez itt az én tojásom, egy nyúl képtelen tojni, ez itt konkrétan egy pofátlan hang-nyúl, egy megélhetési nyúl, egy üres kis mitugrász.
 - Eddig is kulturáltságból hagytuk, mi tyúkok, hogy zagyvaságokat meséljetek a tojási képességeitekről hagyományőrzés címén - mondtam neki. - Te pedig egy különösen irritáló nyúlféle vagy. Be fogok szólni a központba, hogy küldjenek egy szerény, körülményeivel és képességeivel tisztában lévő, puritán nyulat, mert ez vérlázító, hogy minden évben három napig terrorizálod az egész falut a hülyeségeiddel.
Géza persze csitítani próbált, én már reszkettem az idegességtől. Síla, a pultos sziámimacska elordította magát: - Húsvét végéig nyulakat nem szolgálunk ki!
Feszült csöndben figyelt mindenki, HöNyö pedig dühödten pakolni kezdett. Elindult kifelé, mellettem elhaladva fojtott hangon annyit mondott: - Majd meglátjuk, Derillkém, mit hoz a jövő! - azzal eltűnt a klubból.
Én egy székre roskadtam. Síla odajött, letörölte a homlokomat egy gyógynövényes borogató kendővel, és a kezembe nyomott egy nagy csésze teát. - Jól van, Derill, ezt ügyesen csináltad. Éppen ideje volt, hogy valaki helyre rakja ezt a barmot. Itt ez a vitalizáló tea, majd ettől erőre kapsz - azzal ment vissza a pultba, folytatni a dolgát.
Láttam Gézán, hogy szörnyen szégyelli magát, hogy nem állt ki értem. - Ne mondj semmit - kértem. - Felejtsük el, rohadt egy szitu volt.
Szerencsére jött Gordon, és bár utálok a karján utazni, mert cikinek érzem, hogy egy tyúkot cipelni kell, most nem bántam. Otthon azonnal elaludtam.

A szélhámos Húsvéti Nyúl leleplezése



Elmesélem a húsvétomat. Jött megint a Húsvéti Nyúl, nekem csak HöNyö, baromi ellenszenves figura. Két bőrönddel érkezett a faluba, beszállásolta magát a Koccintó Nyulak nevezetű Kricsmibe, Pikkhez és Pakkhoz, a nyúlikerpárhoz. Én igyekeztem eddig elkerülni, de sajnos tegnap pont akkor terpeszkedett az Amplitúdó klubban, amikor én is bementem inni valami finom teát. Idióta képpel vigyorgott, az új napszemüvegét mutogatta, és a névjegyét osztogatta mindenkinek. Előadta a szokásos dumáját, hogy ő tojja a legszebb tojásokat. Én a sarokból figyeltem, kértem Sílát, hogy a legnyugtatóbb teáját főzze ki nekem, de abszolút nem használt. Figyeltem ezt a tenyérbemászó alakot, és közben éreztem, ahogy a begyem görcsbe rándul. Gyűlölöm, hogy a többiek beveszik a szövegét, miközben tudják, hogy ez hülyeség: EGY NYÚL NEM TOJIK. Most még kölyökállatok se nagyon vannak a faluban, hogy a kedvükért elhiggyük ezt a mesét. Annyira felhúztam magam, hogy egy tyúk jelenlétében adja elő magát (persze úgy tett, mintha nem venne észre), hogy hazarohantam, és elhatároztam, hogy hónapok óta először megpróbálok tojni. Elég sokáig szenvedtem, nagy fájdalmaim voltak, de végül sikerült egy egész nagy tojást produkálnom (estére beborogattam az alsó részemet, mert eléggé sajog).
Na, majd folytatom az akciódúsabb résszel, most teendőim vannak, agyő.